a közúti közlekedés szabályairól
A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele, hogy a közlekedési szabályokat mindenki megtartsa és számíthasson arra, hogy azokat mások is megtartják. Emellett szükséges az is, hogy a közlekedés résztvevői előzékenyek és türelmesek legyenek egymással szemben.
Magatartás a gyalogosokkal szemben
43. § (1) Kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel - kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is - elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ha azon az úttesten halad át, amelyre a jármű bekanyarodik.
(2) Azt a helyet, ahol az (1) bekezdés értelmében a gyalogosnak elsőbbsége van, járművel csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad megközelíteni úgy, hogy a vezető elsőbbségadási kötelezettségének - a szükséghez képest megállással is - eleget tudjon tenni, és e kötelezettségének teljesítése tekintetében a gyalogosokat a jármű sebességével ne tévessze meg.
(3) A kijelölt gyalogosátkelőhely előtt megálló vagy forgalmi okból álló jármű mellett meg kell állni és továbbhaladni akkor szabad, ha a vezető meggyőződött arról, hogy azt a gyalogosok elsőbbségének a megsértése nélkül megteheti.
(4) A vezetőnek fokozottan ügyelnie kell az úttesten
a) villamos megállóhelynél levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között áthaladó gyalogosok, továbbá
b) egyedül vagy csoportosan haladó (áthaladó) gyermekek, illetőleg koruk, testi fogyatékosságuk vagy más ok miatt saját biztonságukra ügyelni felismerhetően nem képes személyek biztonságának a megóvására.
Nem ismerős? Nem...
Mindegy. A lényeg, hogy a közlekedési kultúránkkal rengeteg baj van. ÉS most csak az én szemszögemből, a gyalogoséból vizsgálom.
Szögezzük le, ha tudnám, nagyon szívesen átrepülném az utamba kerülő közutakat, de nem tehetem. Én,csóró,nyomorék gyalogos,még kerekem és kormányom sincs... Szégyellem is magam,de nagyon ám. Pláne akkor, amikor azt hiszem, a gyalogosátkelő az azért van, hogy én átmenjek rajta...
Elvégre ha kettébontjuk az szót:
Gyalogos-ez vagyok én
Átkelő-Itt szeretnék átmenni...
De amikor már egy lámpa is van,ami segít, hogy mikor mehetek és a zöld lámpa fényénél ütnek el majdnem és még az én jóbüdőskurvaanyámat,akkor elönt a hitleri szellem, minden autóst be egy gázkamrába.
Mert basszus!Ő soha az életben nem volt gyalogos?Mindig ott volt az a rohadt autó a segge alatt?Gyáva **** az összes... Lehúzza az ablakot és kikiabál,hogy:
"Mi van,nem kell a nyugidíj?"
Ha az ő értelmi szintjén lennék akkor úgy visszakiabálnék,hogy gyere vissza te nyomorék! Szállj ki abból a kib****** kocsiból!
De nbem teszem,mert magasan felettük állok,ez viszont a blogom,itt nyugot szívvel leírom:
BA*D MEG A**ÁD?HA NEM ISMERED FEL A ZEBRÁT K*CS*G!
Mert még én érezzem magam szarul,hogy nem repülöm át a közutat...
Tehát ezennel kérek minden kedves autós ismerőst,vegye figyelembe a gyalogotákelőt,mert az a gyalogosnak van.Abból a cseszettül hosszú útszakaszból,amit a Földet körbeszeli,ezek a kis részek a miénk. Mi itt tudunk átmenni!
És nehogy már az én kurvaanyámat,ha egyszer neked nem tanították meg,hogy hogy vezess...
Ideges vagyok,igen! Mert ütöttek már el téged,gyalogosátkelőn,zöld lámpa mellett?!
Kérek minden kedves autóst, induljon el hamarabb és ne veszélyeztesse a gyalogosokat a saját baromsága miatt!
De mivel tudom,hogy nehéz felismerni, igyekszem minél több képet közölni gyalogotákelőkről,hogy ezzel is segítsem a jogosítvánnyal rendelkeő állatokat!



Teljesen igazad van, a jogosítvány megszerzéséhez nem ártana egy iq-teszt sem...
VálaszTörlés