Cím

Na valahogy így érzem magam most. Tök mindegy,ki van a képen, így,és kész.
Ma volt egy érdekes beszélgetésem egy nagyon jó baráttal. A téma az volt, hogy megemlítettem neki, megmutatom a következő tetoválásomat.



Ez egy Uroboros tetoválás. Régóta ismerkedtem a dologgal, még ált. sulis korszakomból hoztam magammal a jelképek iránti érdeklődésemet, aztán mostanság egy anime kapcsán utánanéztem, és igen, pontosan az a jelentése, amit keresek... Ha érdekel, keress, rá, meg fogod találni, de ha nem keresed, érd be annyival, hogy valami olyasmit kerestem, hogy ha ránézek, akkor jussa eszembe, hogy fel lehet kelni a rosszból. Aki úgy gondolja, hogy majmolok ezzel bármit is, lesz szíves elhúzni a francba. Köszi!Egyébként mellékelem a képet az első tetoválásomról is, ha valakinek nem tűnik fel profilképként...:)



Na de a beszélgetés... Az illető leírta, hogy nem érti miért kell nekem tetoválás. Erre adott válaszomat és a véleményemet a témáról röviden összefoglalom:

Amikor az ember nem érzi magát szépnek, akkor már minden mindegy. Persze, a szépség relatív. De van, aki nem esik bele az itt értendő relativitásba, mint például én. Duci vagyok, szemüveges és nincs gyűrűgöndör hajam sem. De ez van, együtt élek ezekkel a dolgokkal, megszerettem magam így, ahogy vagyok és mindenki tehet egy szívességet. De mi van az esztétikával? Hogy nem illik oda az a tetkó...?Nos, eleve az én bal mellemről van szó, ami az enyém, azt teszek vele, amit akarok. Egyébként meg amikor annyi pofont kap az ember az élettől, amennyit én például, akkor már magasról tesz az esztétikára és csak azt teszi, ami neki tetszik. Ezért a folyamatosan változó hajszín, ezért a tetkó és ezért járok olyan ruhákban, amilyenekben. Mindenki tehet egy szívességet, senki kedvéért nem fogok változni, vagy olyan ruhákban járni, mint egy hatvan éves. Az szóljon bele az életembe, aki vigasztalt, amikor napról napra sírva jöttem haza ált. suliból, mert annyit gúnyolódtak velem, hogy kicsi lelkemben sokáig komoly nyomot hagyott a dolog. De ahogy elment az első szerelem és a benne történő csalódás vitte magával az érzéseimet, úgy vitte el ezeket az önmagammal szemben felállított korlátokat és elvárásokat is. Önmagamnak és a szeretteimnek nem kell bizonyítanom, nem kell elhitetnem velük, hogy az vagyok, amilyen, mert tudják ezt. Akinek meg bármi baja van a tetoválásommal, az álljon elém, mondja bele a két pici szemembe és megbeszélem vele. Ugyanezt üzenem annak is, aki kinevet, mert ha van bőr azon a mocskos pofáján, hogy odaálljon és elmondja a baját, akkor már csak egy életképtelen baromnak fogom tartani. Életképtelen, mert nem tudja használni a kezében levő képességeket, mint például az őszinteség. Mindenkinek megadatott, mégis olyan kevesen használjuk, hogy ha valaki a környezetünkben az, akkor már azonnal van vele valami baj.

Tehát mindenki azt gondol rólam, amit akar, nem érdekel senki véleménye mert úgy alakítom az életemet, ahogy én akarom.